Marlhes
Marcellin 1789. május 20-án született Marlhesban, egy ismeretlen kis faluban, ahol a fiatalok és a felnőttek nagy része is analfabéta volt. De Marcellin gyermekkorában a megújulás szele már érződött. A társadalmi haladás, a szolidaritás a Francia Forradalom következményei voltak és jelentős hatást váltottak ki még a legzártabb helyeken is.
Hatáskörében Marcellin édesapja fontos szerepet játszott a társadalmi megmozdulások ideje alatt. A fiú jellemét különösen három személy alakította ki családja körében: az édesapja, egy intelligens, szorgalmas, vállalkozó szellemű ember, aki nagy befolyással volt a jövőbeli polgár nevelésében; az édesanyja és nagynénje, akik példaképül szolgáltak hite növekedésében és megerősítésében. Ők ébresztették fel benne Mária, a mi „Jó Anyánk” iránti gyengéd szeretetét. Kellő tanár hiányában, a fiatal Marcellin szellemi fejlődése kezdetben nagyon nehéz volt. Erre példa, hogy nem is akart visszamenni a falusi iskolába, miután szemtanúja volt annak, hogyan bánt tanára egyik társával, helyette inkább a családi farmon való munkákban vett részt. Ilyen körülmények között válaszolt a majdnem analfabéta tizenéves fiú nagylelkűen Isten hívására, és elfogadta egy pap invitálását a szemináriumba. Be kellet pótolnia hiányosságait a tanulmányaiban, amit meg is tett erős hittel, gyakorlati készséggel és rendíthetetlen elhatározással, kezdeti nehézségekkel, ám mégis sikeresen.
Lyon (1813-1816) – ifúsági terv
Marcellin 1805-től 1813-ig a Verrieres-i kisszemináriumban tanult, ahol hivatása nagy megpróbáltatásokon ment keresztül. Egy időben arra gondolt, hogy talán jobb lenne, ha elhagyná a szemináriumot. De a Szűzanya segítségével legyőzte a csábítást, és a retorika vizsgái után felvették a lyoni nagyszemináriumba, ahol olyan papok keze alatt végezte el a teológia szakot, akik sokat szenvedtek a Forradalom idején. Lyon a Szűzanya iránti ájtatosság bástyája volt, ahol sok misszionárius és apostoli terv született.
Egy 12 fős szeminarista csoport elhatározta a „Mária Társasága” megalapítását, amelynek tagjai között vannak papok, segéd testvérek, nővérek, valamint egy harmadrend is. Marcellin kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy szükség lenne tanító testvérekre is, akik a legelhagyatottabb gyerekekkel és fiatalokkal foglalkoznak.
La Valla (1816-1925)
Pap és apostol
Pappá szentelése után, amely 1816. július 22-én volt, Marcellint káplánná nevezték ki La Valla-ban. Mikor odaköltözött, nagyon meglepte őt a kis hegyvidéki falu elszigeteltsége és a kultúra teljes hiánya. Vidéken egy szabad szellemű, önző középosztály bukkant fel. A politikusokat elsősorban egy elit osztály létrehozása érdekelte, amely hadseregnek, a politikusoknak és a közgazdaságnak tehetséges vezetőket garantált. Senki, még az egyház sem fordított figyelmet a fiatalok keresztény nevelésére az elszigetelt falvakban. Ráadásul a tanítóknak nem volt tekintélyük a gyerekek és a szülők előtt, és olyan alacsony fizetést kaptak, hogy csak azok vállalták a pedagógiai munkát, akiknek a képzettségük csak alig volt megfelelő.
Montagne fiú szemeiben
1816.október vége felé arra kérték Marcellint, hogy siessen a 17 éves Jean-Baptiste Montagne betegágyához. Marcellin egyből észrevette, hogy a fiú alig tud valamit Istenről, és a haldokló fiatal szemeiben meglátta azt a rengeteg gyermeket, akik éppúgy, mint Jean-Baptiste Montagne a lelki szegénység áldozatai voltak. Ez sürgette őt a döntése megvalósításában: „Szükség van Testvérekre!”
A rend Bölcsője
1816. január 2-án Marcellin befogadta az első két tanítványát. Hamarosan többen csatlakoztak hozzájuk, és La Valla a Mária Kis Testvérei bölcsője lett. Így, a legnagyobb szegénységben kezdődött egy csodálatos nevelési és lelki kaland megvalósítása, teljes bizalommal Istenben és a Szűzanyában.
Az első testvérek vidéki fiatalok voltak, 15-18 évesek, akik jobban ismerték a nehéz földművelési munkákat, mint az elmélkedést, az intellektuális gondolkodásokat, a fiatalok nevelését és oktatását.
Marcellin átadta ezeknek az egyszerű fiataloknak a saját apostoli és nevelési lelkesedését. Úgy élt velük, mint egy közülük, de komolyan oktatta őket imádkozni és az Evangélium szerint élni, hogy egy jó szerzetes tanító közösséget tudjanak alakítani. Gyorsan elküldte őket a legelszigeteltebb tanyákra, hogy tanítsák a gyerekeknek is és a felnőtteknek is a hittan, az olvasás, az írás és a számolás alapjait. 1817 és 1824 között nyitott egy általános iskolát La Valla-ban, amely a fiatal testvérek tanítási gyokorlására szolgált.
L’Hermitage
1824-ben a kis közösség gyarapodott és Marcellin elhatározta, hogy egy nagy rendházat fog építeni. A tervet létre is hozta egy völgyecskében, közel Saint-Chamond városához, és „Miasszonyunk Hermitage”-nak nevezte. A ház egy időben kolostor és tanítóképző intézet volt, ahol a testvérek előkészültek a szerzetesi életre és a pedagógiai pályára. Champagnat azt akarta, hogy a tanítványai minél műveltebbek legyenek. A ház fokozatosan egy iskolahálózat centrumává vált. Az iskolák száma gyorsan növekedett és mindegyik igazán jól működött.
Hogy a testvérek a legszegényebb helyeken is tudjanak iskolát nyitni, Marcellin csak egy minimális bért kért az önkormányzatoktól és arra kérte a testvéreket, hogy olyan egyszerűen éljenek, mint a környék lakossága. A L’Hermitage-i forrásból fakadt a Kongregáció misszionárius hivatása is. 1836-ban Marcellin Champagnat elküldte az első misszionárius testvéreket Óceániába aMarista Atyákkal. Ezt írja egy püspöknek, aki testvéreket kér tőle: „A világ minden egyházmegyéje tervünkben van.”
Marcellin egész életét a testvéreknek áldozta. Saját tapasztalata által megértette, hogy mit jelent a „Kereszt”: a számtalan csalódás, a nehézségek és a váratlan bosszantó esetek. De mindezek ellenére a bizalma és a tervei rendíthetetlenek maradtak. Mikor meghalt 51 éves korában, 1840, június 6-án, szerzetescsaládjának már 290 tagja volt, akik 48 általános iskolában működtek.
